Pikéthy Konzi
Hírek / Koncertek

Vissza a listához

Salamon Beáta Magyar Arany Érdemkeresztet kapott

2015. augusztus 20. 14:33

Augusztus 19-én, nemzeti ünnepünk alkalmából Balog Zoltán miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője Áder János köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban. A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés polgári tagozatának kitüntetését kapta meg iskolánk tanára, a MÉTA magyar népzenei együttes zenekarvezetője, Salamon Beáta is.

Salamon Beáta fogalom a magyar népzenében. Több, mint 30 éve játszik aktívan. 1983-ban megalapította és azóta is vezetője a legendás MÉTA Együttesnek. Ezzel, valamint más formációkkal több, mint 500 hangfelvételen működött közre és koncertezett. Más műfajú együttesekben, valamint színházi és filmzenékben is képvieli játékával az autentikus magyar hangszeres népzenét. A váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolán kívül több más iskolában is tanított pályája során, valamint 1991-től vezeti a MÉTA Tábort. Zenei rendezőként több neves nép- és világzenei együttes hangfelvételén dolgozott. 1984-től maga is gyűjtött népzenét Kalotaszeg, Szék, Ördöngősfüzes, Magyarpalatka, Péterlaka, Vajdaszentivány, Rábaköz, Karád, Dél-Alföld, Észak-Mezőség, Szamosmente vidékein. 2003-2005 között a Magyar Állami Népi Együttes prímása volt. Rendszeresen hívják szakmai zsűritagnak népzenei- és néptanc versenyekre, fesztiválokra. 2004-ben megjelentette a Magyar Népzenei Dallamgyűjteményt mintegy 300 dallamvariációval, hegedű, brácsa, bőgő kötettel.

Ezúton is szívből gratulálunk tanárnőnk, kolleginánk elismeréséhez!

© MMXX Váci Bartók—Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola | Utoljára frissítve: 2015. augusztus 20.
Oldaltérkép | Impresszum | Kapcsolat | Technikai információk és hibabejelentés | Zeneiskola