Pikéthy Konzi
Hírek / Koncertek

Vissza a listához

Hármas siker az Országos Jazz-zenei Versenyen

2013. március 10. 20:41

A 2013. március 8—10. között Lakatos Ablakos Dezső emlékére megrendezett II. Országos Jazz-zenei Versenyen iskolánk diákjai mindhárom kategóriában (zenekari, szólóhangszeres, szólóének) sikert arattak. A zenekari kategóriában a Velsz Kristóf (gitár), Dénes Ábel (nagybőgő) és Tóth Péter Pál (dob) alkotta együttes megosztott II., Velsz Kristóf ezenkívül szólóban I., az énekesek közül pedig Mészáros Eszter II. díjat kapott. Felkészítő tanáraik voltak: Bende Zsolt, Horváth Balázs, Kovács Linda, Mihalik Ábel. A versenyt Budapesten, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában rendezték.

Jazz tanszakunk diákjai egyébként már az előző versenyen is sikeresek voltak.

Ugyancsak ezen hétvégén rendezték a XI. Országos Orgonaversenyt Lisznyai Szabó Gábor emlékére Budapesten, a Bartók Konzervatóriumban. A versenyen iskolánk két növendéke is indult, Kubík Tamás és Zsilka Alan, akik közül Kubík Tamás döntőbe jutott és ott —bár helyezést nem ért el— sikeresen szerepelt. Tanáruk Dr. Bednarik Anasztázia.

Ezúton is gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak!

© MMXX Váci Bartók—Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola | Utoljára frissítve: 2013. március 10.
Oldaltérkép | Impresszum | Kapcsolat | Technikai információk és hibabejelentés | Zeneiskola