Pikéthy Konzi
Iskola

Iskolatörténet

Az iskola alapítását több éves, sőt évtizedes előkészítő munka előzte meg. Ez elsősorban Cs. Nagy Tamás volt zeneiskolai igazgató nevéhez fűződik. Az ő kitartó munkája nélkül valószínűleg ez az intézmény soha nem jött volna létre.

A gyakorlati munka az 1987/88-as tanév során indult meg. Ekkor szerveződött az iskola első tanári kara, mely lebonyolította az első felvételi vizsgákat is. Az induló intézet az összes zenekari hangszeren indított tanszakot, ezen kívül a kitűnő helyi adottságokat kihasználva orgona, valamint zongora szakot is.  Ez a későbbiekben magánének, hárfa és szolfézs-zeneelmélet tanszakokkal bővült, mára pedig a régizene, jazz és népzene tanszakok is elindultak.

Az első tanév 1988/89-ben indult. A közismereti oktatás még a következő tanévben is ideiglenes épületekben, javarészt óraadó tanárokkal folyt, miközben az új, Kossuth téri épület felépítése folyamatosan zajlott, végül az 1991/92-es tanév évnyitóján ünnepélyesen átadásra került. Az iskola tetőtere azonban mindmáig beépítésre vár.

Az új szárny birtokbavételével kezdte meg tanulmányait a negyedik induló évfolyam, ezzel teljes lett az iskola tanulói létszáma. A statisztikai adatok szerint ez a létszám 110-120 tanuló között mozog. Ez magában foglalja a közismereti és a szakmai tagozatot is. A növendékek kollégiumi elhelyezését a mai napig a városi középiskolai kollégium látja el. Az iskolát Vác Város Tanácsának VB-je alapította, melynek későbbi jogutódja, Vác Város Önkormányzata 1996-ban működtetésének feladatait Pest Megye Önkormányzatának adta át.

Az iskola alapítása óta az országban nagyon sok hasonló iskola létesült. E kihívásnak pontos célkitűzésekkel és színvonalas oktatással tudunk eleget tenni. Reményeink szerint e törekvés a jövőben is sikeres lesz.

© 2012 Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola Pikéthy Tibor Tagintézmény | Utoljára frissítve: 2008. szeptember 8.
Oldaltérkép | Impresszum | Kapcsolat | Technikai információk és hibabejelentés