Pikéthy Konzi
eKonzi

Arculat

Az iskola arculatának kialakítását 2002-ben azért kezdtük el, mert úgy éreztük, hogy a mai világban egy iskola számára is rendkívül fontos az, hogy külső megjelenése, kommunikációja tükrözze az intézmény értékeit, hozzáállását és működését. Éppen ezért fontosnak tartottuk egy egységes arculat megjelentetését az iskola összes külső megnyilvánulási formájában.

Első lépésként 2002-ben elindítottuk megújult weblapunkat. A honlaphoz kapcsolódóan kezdett kialakulni iskolánk (akkor még Váci Zeneművészeti Szakközépiskola) arculata, melyet „KonzImage”-nek neveztünk.

2004-ben nagy változás történt az iskola életében: nevét Váci Zeneművészeti Szakközépiskoláról Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolára változtatta. Az új névhez kapcsolódóan megújítottuk az arculatot is. Új honlap is készült, mely az előzőnél jóval szebb és modernebb kinézetű, valamint gazdagabb tartalmú lett.

Az arculat jelenlegi formájában 2005 óta működik. Ekkor készült el a honlap jelenlegi változata, az iskola logója (címere), és a levelektől a kiadványokig mindenre kiterjedő egységes megjelenés. 2005 óta csupán apróbb változtatások történtek az arculatban, a 2008/2009-es 20 éves jubileumi évben pedig a jubileumra tervezett logót használtuk.

A honlap verziói

Az első megújított iskolai honlap óta a weblap kinézete, szerkezete és tartalma sokat fejlődött. Az alábbiakban – érdekességként – néhány képernyőképet mutatunk be a honlap eddigi változataiból.

1. verzió (2002)

1. verzió – kezdőlap 1. verzió – oldalak

2. verzió (2004)

2. verzió – kezdőlap 2. verzió – oldalak

© 2012 Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola Pikéthy Tibor Tagintézmény | Utoljára frissítve: 2010. szeptember 14.
Oldaltérkép | Impresszum | Kapcsolat | Technikai információk és hibabejelentés